TÁMOP - 3.2.13-12/1 – 2012 – 0039
 
Nyomtatás

 

A színház és a világ

 

A 2013/2014-es tanévben iskolánk - 12 másik oktatási intézménnyel együtt - részt vesz a "Hódolván Tháliának" Alapítvány színházpedagógiai programjában.

 

 

A Miskolci Nemzeti Színház társulata változatos, gazdag programkínálattal igyekszik bevonni a diákokat a színjátszás világába. Iskolánk három tevékenységi körbe fog bekapcsolódni:

 

  • Egy alkalommal 80 fős diákcsoportunk vehet részt beavató színházi előadáson. (beavató előadás: egy színdarab bemutatása, majd beszélgetés az alkotókkal, szereplőkkel)
  • Három alkalommal tantermi színházra kerül sor.
  • A Miskolci Nemzeti Színház idén ünnepli fennállásának 190. évfordulóját. Ez alkalomból a pályázatban részt vevő iskolák egyszínháztörténeti vetélkedőn mérhetik össze tudásukat Miskolc város napján (májusban)

 

Ha valamelyik rendezvény fölkeltette az érdeklődéseteket, szeretettel várjuk a jelentkezéseteket a könyvtárban, Toronyiné Demeter Erika tanárnőnél.

 

Humán munkaközösség